Úgy érzed, hogy reménytelen az életed, hiába a sok kezelés, és felismerés?

Úgy érzed, hogy annyi mindent megtettél már és mégsem halad előre az életed?

Ez az érzés az utunk során sokszor előjön. Mindig van olyan szakasz, hogy azt érzed, hogy hiába van minden, hiába mentél tanfolyamra, kezelésekre, gyógyítókhoz, hiába olvastál el csomó könyvet az önismeretről, nem történt semmi változás. 

Ilyenkor elkeseredik az ember és beborul az ég, elveszni látszik minden remény. De hidd el, hogy ez az érzés is csak átmeneti. 

Van egy idézet a falamon az íróasztalom felett, ami már megszámlálhatatlanszor adott reményt nekem is az ilyen időszakokban, és további kitartást a folytatáshoz, így szól:

" Vésd az eszedbe: éppen akkor, amikor már feladni készülsz, éppen akkor amikor, úgy hiszed, túl keményen bánik veled az élet, akkor gondolj arra, ki is vagy Te. Akkor gondolj arra, mi az álmod."

Az életünk ciklusokon alapszik, és a folyamatos változáson, fejlődésen. Mintha egy spirálon mennénk felfelé, úgy képzelheted el. Ezen a spirálon, amikor egy körrel feljebb jutsz, ott mindig új szinten érnek a tapasztalatok, az élmények, a tanulnivaló leckék stb. A két szint közötti részen szokott előjönni ez a reménytelenség érzés, amikor már elhagyod a régit (és ha minden jól megy, elengedted a régi dolgokat, személyeket, amik már nem szolgálnak téged), de még az  új körbe nem értél fel. Szóval ez csak a látszat, hogy nem jutottál előre. Valójában az a rengeteg dolog, amit megtettél, felismertél mind-mind ott van, és valahova beépült, amit lehet, hogy most éppen nem látsz vagy nem érzel. De semmi sem volt hiába, hiszen mindennek megvan a maga jó oka. Semmi sem történik véletlenül. Az Univerzum érted dolgozik. 

Egyik kezelésre vagy oldásra épülhet a másik, szóval mindig van értelme. (Persze azért fontos, hogy kihez mész kezelésre vagy oldásra, de erről is később még írok.) 

Az a különbség ember és ember között, hogy kinél mennyi ideig tart egy-egy tanulási szakasz. Mennyire figyelsz oda a jelekre, és milyen tempóban engeded meg a változásokat, mennyire ragaszkodsz a régihez. Ettől függően lehet gyorsabban vagy lassabban is haladni. 

Tehát a lényeg, hogy amikor felismered, hogy egy ilyen éppen reménytelen, átmeneti szakaszban vagy, akkor fogadd el ezt is magadban. Ne hadakozz ellene, ne állj ellen. Fogadd el, hogy most ez van, de tudd, hogy nem tart a végtelenségig és hamarosan újra kiderül az ég. Ilyenkor csak engedd meg magadnak a pihenést, a kikapcsolódást, meditálj, és gondolj arra, hogy eddig már mennyi mindent elértél, és honnan jutottál ide, ahol most tartasz. Már mennyi minden dolog történt azóta, és mennyi mindenen túl vagy, és milyen nehézségeket oldottál már meg. Legyél hálás inkább, hogy már idáig eljutottál. Rögtön rájössz, hogy a látszat csal és igazából mennyi minden történt már.